Kedves TE! Mondd meg nekem őszintén, bolond vagyok?!

Gondolatok egy fiú mellett üldögélve. Ja, ez a fiú nem AZ a fiú...

A Városliget kellemes atmoszférájában ültem egy sráccal már pár órája és egyre csak Te jártál az eszemben. Tényleg csak azon voltam, hogy rá figyeljek. Nem akartam másra gondolni. Nem akartam, hogy a tegnapi érzések aznap is folytatódjanak.

Nem akartam érezni, lazára akartam venni a dolgokat, nem akartam komoly gondolatokkal emészteni magam.

Ahogy a srác folyamatosan közelebb húzódott hozzám, úgy éreztem egyre közelebb a tegnap emlékeit Veled. Azon agyaltam, hogy sokkal kellemesebb volt a hangod, hogy selymesebb a hajad, hogy kedvesebbek a gesztusaid, hogy boldogabb voltam Veled.

Jó lett volna csak visszarepülni és még ülni Veled a dohos kocsmában David Bowie-t hallgatva. Az érzés, ami újra és újra hatalmába kerített a padon ülve elszívta tőlem az életkedvet, nem akartam a srác mellett ülni. Sírni akartam a szépségedtől. Tudom, hogy a férfiak nem lehetnek szépek, de a te vonásaid elfelejtették velem ezt. Tulajdonképpen elfelejtettél velem mindennemű fájdalmat, boldogtalanságot.

Nem ígérted meg nekem, hogy a hősöm leszel, a megmentőm. Én sem ígértem, hogy a hercegnőd leszek örökkön örökké, de mégis azt éreztem, hogy az a találkozás fontosabb bármi másnál.

Te is hiszel a Sorsban, ezt már megvitattuk. Azon kattogtam, hogy vajon akkor a mi történetünk is sorsszerű-e avagy sem. Hogy van-e egyáltalán történetünk. Hogy szeretnél-e egyáltalán közös történetet velem.

Fizikai fájdalmat éreztem, mikor továbbra is a padon gubbasztottam egy idegen fiúval. Tudom, hogy Téged sem ismerlek eléggé, de amikor doboltál a rádióból szóló zenére és az érzéseidről meséltél, akkor sejtettem, hogy ez valami. Ennek muszáj valaminek lennie.

Önfeledt voltam. Hallgattam a hangod és rájöttem, hogy nekem mesélsz. Hogy minden, ami kijön a szádon, az nekem szól. Szerettem volna ebben hinni, te pedig a kedves arckifejezéseddel és a kisfiús zavaroddal nem cáfoltad meg ezt.

Ezért sem akartalak elengedni téged. Úgy éreztem, mintha kicsit hazaértem volna a társaságodban. Mikor beszélgettünk és mélyen a szemembe néztél -egészen a lelkemig-, akkor megfogadtam, hogy nem ez lesz az utolsó ilyen alkalom.

Gyakran elgondolkodom azon, hogy nem jó időpontban születtem és, hogy a lelkem idősebb néhány évvel a testemnél. Ez a találkozás is ezt idézte elő bennem.

Ez nem lehet csak egy pont-pont-pont folytatás nélkül.

Nem akartam, hogy az legyen.

Gondoltam, hogy két év múlva erre a pillanatra is őrültségként fogok visszatekinteni, mint a két évvel ezelőtti történésekre. De mégis…

Amikor szélesen mosolyogtál és tekinteted vonzotta az enyémet, akkor csak arra tudtam koncentrálni, hogy ha ez a bolondság, én életem végéig bolond akarok maradni.

Teenboss #work: Stern Hanna interjú

BEAUTY, Egyéb, Mondom a magamét 2019.01.22

Fast fashion – A turkáló gáz?

Egyéb, Mondom a magamét, Társadalom 2018.10.09

Mikor dobd ki a telefonodat?

Társadalom 2018.08.24