Így varázsolt el a színház

2009. október 14-et írtunk. Életem első színházjegyét még mindig őrzöm. Már majdnem tíz éve, hogy először beléptem egy színházba, a Miskolci Nemzeti Színházba. Azelőtt még nem voltam színházban sosem. Tudtam, hogy ez valami művészi dolog, és hogy szépen fel kell öltözni, meg anya is mindig mesélt a színházas élményeiről, de olyan különösnek tűnt az egész. Addig a napig... Nagy Anna írása

Előtte még moziban sem voltam, mivel nálunk, a kisvárosban nem volt mozi se, tehát ez a fajta “közösen beülünk és megnézünk valamit” élmény teljesen ismeretlen volt számomra. Nem is tudtam, hogy mire lesz jó az, ha megnézek valamit, de vártam, mert színházba biztos csak a nagyok mehetnek, tehát akkor már én is nagy vagyok.

Ma is tisztán emlékszem arra az esős, őszi napra, amikor az osztállyal Miskolcra buszoztunk, hogy megnézzük a Leander és Lenszirom című darabot. Barna kordszoknya volt rajtam, ezt is tudom, mert az a szoknya csak akkor délután volt rajtam egész életemben. Sajnos nem tudom, hogy ki mellett ültem, valamelyik akkori lb-m mellett (legjobb barát, mondjátok, hogy ti is hívtátok így egymást!). Amikor elsötétült minden és a körülöttem lévő gyerekek elkezdtek sikongatni, akkor valami olyan dolgot éreztem, amit előtte még soha. A szívem a torkomban dobogott és vártam. Csodálkozó szemekkel vártam.

A történetre nem nagyon emlékszem már, valami humoros, szerelmi történet volt. Ami megmaradt, az az érzés. Az a felbecsülhetetlen érzés, ami az egész előadás alatt hatalmában tartott engem. Egy pillanatra sem tudtam volna levenni a szemem a színpadról. Emlékszem, hogy valahol beszéltek mellettem, de oda sem akartam fordulni hozzájuk, mert attól tartottam, hogy lemaradok valamiről.

A vibráló színek, feltűnő, elragadó jelmezek, a csodálatos díszlet. Hát ezekre emlékszem. Minden, ami ott fent a színpadon történt, az totálisan letaglózó volt a nyolcéves Annának. Szerelmes lettem mindenbe, ami ott akkor megtörtént. Ezt az élményt sosem fogom elfelejteni.

Sajnos ezután az élmény után, nem kerültem olyan gyakran színház közelébe. Utána láttam még a Képzelt riportot, A két lottit és később már Budapesten osztállyal mentünk egy-két kötelező, megemlékezéssel egybekötött színházi előadásra, amik nem váltottak ki belőlem ekkora lelkesedést.

Aztán persze lettek kiemelkedő színházi élményeim, szintén iskolai program keretén belül. Ott volt a Vígszínházban 2015-ben az Össztánc, amitől bár az elején tartottam, de valami lenyűgöző volt és akkor jöttem rá, hogy mennyire szeretem a büfében a perecet. A Katonában láttam a Nők iskoláját, amit egyszerűen imádtam. Minden pillanatát imádtam és teljesen új értelmet nyert nálam a komédia szó. 2017. pedig fordulópont volt az életemben, ugyanis egy véletlen találkozás által megnézhettem A Pál utcai fiúkat, onnantól pedig nem volt megállás. A Víg a második otthonom lett, volt olyan, hogy egy héten két este is ott ültem és csillogó szemekkel meredtem a színpadra.

Te mit láttál először színházban és hogy emlékszel vissza rá?

Az első sminkem? Történelem!

BEAUTY, Mondom a magamét 2018.12.20

Kedves TE! Mondd meg nekem őszintén, bolond vagyok?!

Lélek, Most mit csináljak?!, Párkapcsolat 2018.08.24

Régen minden jobb volt. Biztos?

Mondom a magamét, Társadalom 2018.08.24