Ez igen: így kell tökéletes szerelmes búcsúlevelet írni!

Beszélgettünk sokat a szerelemről, tudom, hogy te úgy látod, hogy mindig elmúlik, de engedd meg nekem, kérlek, hogy higgyek benne egy kicsit. Mert úgyse látlak már és ez így van rendjén. Nagy Anna írása.

A Nap fényesen égette a kisvárosi dombokat. Ott ültek mindketten. Július vége volt, de gondolni sem akartak az iskolára. A lány oldalra fordította a fejét, hogy lássa a fiú sötét, kócos hajzuhatagát. Kedve lett volna beletúrni.

Mi lesz velünk szeptembertől?

A kérdés akarva-akaratlanul is ott lebegett a szemük előtt. A fiú – bár nem mondta ki – nem vette elég komolyan ezt a kérdést. Nem akart ő még ezen örlődni. Nem akart elköteleződni.

A lányra pillantott. Érzett valamit iránta. A csillogó, mélybarna szemeibe bámulva tudta, hogy érez valamit iránta. Még fiatal volt ő ehhez. Élni akart. A nyár jó bulinak ígérkezett, de semmi több. Tudta, hogy ez nem működhet hosszútávon. Százkilencven kilométer, az bizony annyi.

A lányt azonban marta ez belülről. Megszerette a fiút. Úgy igazán. A kedves nevetése; a filmek, amikért rajongott és gyakran idézett belőlük; amikor táncolt. Nem akarta, hogy ez a kaland túl hamar véget érjen.

Pedig az ember életében tényleg akadnak ilyenfajta nyári szerelmek. Amikor a táborban, a nyaraláson abba a tévhitbe keveredhetsz, hogy megtaláltad életed szerelmét. Aztán elérkezik a vége, merthogy ezeknek mindig van vége. A szeptemberrel, a lehullott, elsárgult falevelekkel együtt eljön a komor időszak, amikor rájössz, hogy tényleg elmúlt. Rá kell jönnöd, különben sokkal nehezebb lesz. El kell fogadnod azt a tényt, hogy tényleg vége.

A forró júliusi délutánon megfogalmazódott a lányban, hogy nem akar több fájdalmat.

És akkor megírta a tökéletes búcsúlevelet:

Kedves…!

Amikor mellettem motoroztál el érkezésemkor és a mama aranyosan intett neked, még nem tudtuk. Aztán a mama be is invitált, hogy egyél egy kis rántott húst, akkor sem sejtettük. Késő délután pedig azon a dombtetőn ültünk, ahol utoljára láttalak, akkor már gondoltam, hogy ez lesz belőle.

Mert nekem rettentően fáj, hogy nekem most vissza kell mennem. Szeretem a vicceid, ahogy táncolsz, ahogy a világot látod, ahogy piszkálsz, ahogy felhúzód az orrod, amikor mérges vagy. Hogy gyakran mesélsz témába nem vágó történeteket, de mindig imádtam ezeket hallgatni, mert mély a hangod.

És amikor te is ÚGY néztél rám, azt tudom, hogy te sem fogod elfelejteni hamar. Mert akkor talán neked sem csak a szomszédnéni unokája voltam, vagy egy kislány, hanem Ő. És ez elmúlik, persze. Beszélgettünk sokat a szerelemről, tudom, hogy te úgy látod, hogy mindig elmúlik, de engedd meg nekem, kérlek, hogy higyjek benne egy kicsit.

Mert úgyse látlak már és ez így van rendjén.

Egy dolgot nem mertem elmondani neked soha, és ez már nem is változtat semmmin, de te vagy nekem az első szerelmem.

És már most hiányzol, pedig itt ülök a dombon, csak már hazamentél enni, de itt maradtam, hogy este be tudjam dobni a postaládátokba ezt a levelet és ne fájjon annyira, hogy már tényleg nem látlak többé.

Létezik barátság fiú és lány között? Milyen formában?

Lélek 2018.09.27

Teenboss a konyhában: ünnepi mézes-brandys szivarrudak, videóval

Konyha, Következő programom? 2018.11.07

Boldogan éltek, amíg az emberek meg nem tudták

Lélek, Mondom a magamét, Párkapcsolat 2018.11.24