Az első sminkem? Történelem!

Hetedikes lehettem, amikor nekiálltam felfedezni a sminkek világát. Bár akkor még nem tudtam, mi mire való és mit hova kenjek, mára bátran állíthatom, értek a sminkeléshez! Az én felfedező utam nem volt döccenőmentes, sőt!

Rendesen kaptam az ívet a barátaimtól, hogy mi a csudának vagyok kisminkelve, szerintük teljesen felesleges volt. Így, tizennyolc éves fejjel be kell lássam, egyébként igazuk is volt. Akkoriban azonban annyira vonzott a sminkelés, hogy nem bírtam ellenállni neki. Kifejezetten korán elért a pubertás is, így nem meglepő, ha azt írom: az arcbőrömön éktelenkedő katasztrofális ragyák eltakarására is a sminkelés volt a legkézenfekvőbb megoldás. Anyukám alapozója remek választásnak tűnt, ami – csak úgy megjegyzem – nagyjából három árnyalattal volt sötétebb, mint az én bőröm. Az alapozó sárgás tónusáról pedig csak azt jegyezném meg, hogy egy dologra volt jó. Kiemelte a gyakran elkenődött szempillaspirálom tökéletlenségét, és adott egy kellemesnek nem nevezhető, narancssárgás alapszínt. Nem számít, én nagyon büszke voltam magamra, mert szentül meg voltam arról győződve, hogy csak a nagylányok sminkelnek.

@meso_vagyok

Ergó én is nagynak és szépnek éreztem magam.

Idővel felfedeztem olyan csodálatos és egyben ördögi szerkezetet is, mint a szemhéjtus. Ezzel sem ment könnyen, “megismerkedésünkhöz” képest évek teltek el, mire sikerült fél perc alatt tökéletes vonalat húzni.  Emlékszem, hányszor vitáztunk reggel az autóban anyukámmal, hogy már megint foltos az arcom és egyáltalán minek is sminkelek. Persze én dacból továbbra se változtattam, úgy intéztem mindent, ahogyan azt én jónak gondoltam.  Ha visszagondolok az emlékeimre, egyik döntésemet sem bántam meg, bár jó lett volna, ha valaki segít nekem egy árbarát kezdőszett összeállításában. 

Ha te is most ismerkedsz a sminkek csodálatos világával, akkor csekkold a lenti listát. 

Korrektor: Catrice Camuflage, Alverde 2in1

Alapozó: Catrice HD Liquid Coverage Foundation

Púder: Catrice Nude Illusion Loose Powder

Bronzosító, pirosító: Rimmel Natural Bronzer, Makeup Revolution Golden Sugar Paletta

Highliter: Alverde krémes highlighter, Trend it up natural radiant highlighter

Száj: Lovely K-lips, R de L young lip balm

Szem: Essence liquid ink szemhéjtus, Lovely nude make up kit, Essence Lash Princess szempillaspirál 

Létezik barátság fiú és lány között? Milyen formában?

Lélek 2018.09.27

Könyves bakancslista

Következő programom?, Lélek, Társadalom 2018.09.03

Teenboss #work: Stern Hanna interjú

BEAUTY, Egyéb, Mondom a magamét 2019.01.22